"A legdrágább és legbecsesebb anyag a Föld nevű bolygón, a víz. Szinte biztos, hogy a vízben alakultak ki az első élőlények. Az emberi test 67%, a gombák termőtesteinek 90% víz. A tavalyi év egyetlen gombacsúcsát a július második felének esői okozták augusztus elején. Aki ekkor erdőbe tudott menni (ismert vargánya lelőhelyeire) többször kellett fordulnia a kosaraival, mert annyi volt. Az ismerősöm a végére már legyintett a gombákra, és szinte menekült a csábítás elől.
Most kinézve az ablakon, 30-40 centis hótakarót látok. Ez aztán kiadós csapadék, és elolvadva töltögetni fogja a talaj vízkészletét. A rendkívül száraz 2011 után jól indul 2012 a mostani nagy havazással. Az egész napos fagy miatt porhó fedi a tájat, a fákat, a tereptárgyakat. A megfagyott, hókristályokká változott víz mindig meghökkent. A víznek három halmazállapota van: gőz, folyadék, jég(kristály). A víznek meglepő tulajdonságai vannak. Ezek tették lehetővé az élet kialakulását. A bolygónk pont olyan messze van a Naptól, hogy a felszíni átlaghőmérséklete a bolygó jelentős részén lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét. Sajnos az édesvíz aránya jóval kisebb. A legtöbb víz az óceánokban, tengerekben van. Az emberi élet víz nélkül napok alatt elpusztul. Létfontosságú a tiszta ivóvíz. Ipari folyamatok, és a mezőgazdaság is rendkívül sok vizet igényel. Kiskertemben nyár közepére rendre kiég a növények többsége, mert nem tudom öntözni a veteményest. Hazánkban öntözés nélkül egyes tájakon nem lehetséges a nyári növénytermesztés. Nagyon fontos a helyes vízgazdálkodás. Egyébként a víz nem tűnik el, nincs belőle kevesebb a Földön, az édesvíz pazarlása a fő gond, és a mezőgazdaság megnövekedett vízfogyasztása az aszályos években. Illetve az ipar is tengernyi vizet használ el évről évre. Vízhiánytól* nem tartok, mert nagy valószínűség szerint alkalmazni fogjuk a régi rómaiak egyik praktikus találmányát, és föld alatti pincékben fogjuk összegyűjteni és tárolni a nagy ciklonok csapadékját. Egy ilyen mediterrán ciklon dobta le ránk a sok havat. Szerencsére évente több ilyen gigászi felhőrendszer is átvonul felettünk. Ami viszont esztelenség, hogy a vízre ellenségként tekintünk, amikor jönnek az árvizek és hisztérikusan igyekszünk lezavarni a szűk keresztmetszetű folyóinkon a nagy vizeket. Kitessékeljük az értékes, életadó vizet az országból! Aztán kesergünk, hogy a nyári aszályban kiégnek a haszonnövényeink. A valamikori ártéri erdők remek nedvességőrzők és vízszűrők voltak. A folyamszabályozásnak több lett a kára mint a haszna. Mit érünk a jó öntéstalajokkal, ha azok nyáron hasznavehetetlenné válnak? Ősszel kicsorbultak itt-ott az ekék is, mert nem bírták felszántani a betonkemény, száraz földet. De nem, az árvíz maga az ördögi veszedelem, szabadulni kell tőle mindenáron. Nos, ne csodálkozzunk, ha idővel szomjan halunk. Ez a hülyeség egyik következménye.
A felszín alatti vizek pedig előbb-utóbb elfogynak, mert igen lassú a körforgásuk a kitermelésük mértékéhez mérten. Tehát erre ne nagyon építsük a jövőnket.
Normális vízgazdálkodás a fennmaradás egyik kulcsa."
*2026 nyári kiegészítésem: Amit nem láthattam tizennégy évvel korábban, hogy a poláris szél avagy jetstream meanderezése miatt tartós blokkoló anticiklonok épülnek ki, amik útját állják hetekig a nyugati és mediterrán ciklonoknak. Ezek nélkül elég nehéz feltölteni a régi írásomban említett ciszternákat. Valamint amiről naivan nem vettem tudomást, hogy az ipar és mezőgazdaság vízigénye extrém mértékű. Aztán ott vannak az országon belüli migráció miatt felduzzadt települések esetei, amiknek közműhálózata fizikailag képtelen kiszolgálni a megnövekedett lakossági igényeket. Ezért idén is már vannak vízkorlátozásra kényszerült települések Magyarországon. Ami viszont megvan még mindig, a zöld telek, nálam mindenhol cserjék és fák vannak, szinte olyan az udvar hatása mintha erdőben lennék. A növényzet a ház klímaszabályzója. Ez a legjobb módszer, mert minden emberi technológia használata csak növeli a környezet entrópiáját, aminek egyik megnyilvánulása a globális felmelegedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése