Hübrisz

Tegnap sokáig néztem az Élővíz-csatornát, lementem a partjára, kerestem benne a halakat, láttam is néhányat, és azon tűnődtem, hogy nekik ez az otthonuk, és mi mindenféle szennyet engedünk bele, amivel nemcsak a vízben élőknek ártunk, hanem közvetve magunknak is, hiszen a víz körforgása visszajuttatja hozzánk a mérgeinket. Nem vigyáztunk eléggé a világra és most a természetes folyamatok, a valóság keményen figyelmeztet minket a határokra, amiket nem érzékeltünk időben és azokon bizony áthaladtunk.
Ma az árnyékos szobában a gyerekkorom nyaraira gondoltam, hogy mennyi időt töltöttünk a szabadban és maximum a delelő Nap elől vonultunk a fák árnyékába. Közel se volt ilyen forróság, és ha egy-két napra 35 Celsius fokos kánikula jött, az volt a szenzáció.
A 40 Celsius fokos napi maximum több napon át közel sem normális még nyáron sem. A globális felmelegedés nagyon is valóságos! Ez az egyik súlyos externáliája az ipari civilizációnknak.
A természetet nem féltem, a földi élet hihetetlenül szívós, de mi közel sem vagyunk annyira mindent kibíróak. A természetvédelem, az élő környezet megőrzése a saját létbiztonságunk miatt kiemelten fontos! Mert ahogy a vegyszereink körbejárnak és elérnek minket, bizonyítja, hogy kényelmes életvitelünk biztonsága pusztán illúzió, nagyon drága illúzió, aminek árát megfizetjük.

Wasteland Mutatószám (Wasteland Index – WI)

2008-ban írtam, hogy a világvége nem egy drámai esemény mint a katasztrófafilmekben, hanem a jelenünkben már zajló elnyúló folyamat, aminek elemei ott vannak az orrunk előtt, csak a napi rohanásban, a rövid távú haszonszemléletünk miatt képtelenek vagyunk észlelni.
Nekem kivételes "szerencsém" van, hogy volt lehetőségem rendszerszemléletre szert tenni, mivel természetes kíváncsiságommal ösztönösen megkérdőjeleztem a bemutatott status quot, mivel abban azt láttam, hogy az emberek mást mutatnak mint ahogyan valójában érzik magukat. A durva különbség elgondolkodtatott és igyekeztem felkutatni az anomália okait. Szerettem a családomat, és tudni akartam, miért vannak rosszul a rokonaim. Persze én is szarul voltam, de saját megoldást akartam találni a problémák feltárása után azok kezelésére. Sosem adtam fel. Elképesztő és kívülről irracionális manővereket hajtottam végre a túlélésem érdekében, de sikerrel jártam, mivel negyvennyolc évesen még mindig itt vagyok és képes vagyok a rendszerszemléletre. Engem nem lehet hangzatos szólamokkal elkábítani, mert sietek megnézni a saját két szememmel a valóságot. Eleve olyan szakmát (gombaszakellenőr) választottam, ahol a pontos megfigyelés nélkülözhetetlen alapja a munkavégzésnek. Bár mára már nem gyakorlom a szakmámat, szétverte a klímaváltozás, de a rutinom megvan.

2008-ban még javában csak a szűkebb háztájiban mozogtam, műveltem kiskertemet és közeli helyekre jártam ki gombászni. Ebben az évben jutottam el először az Őrségbe egy gombásztalálkozó kapcsán. Akkor láttam életemben először ízletes vargányát is. Bár abban az évben pont nem volt őszi termőhulláma, egészen más ehető gombákból készültek a találkozó finomságai. Nagyon szép emlékek. Utoljára 2016-ban jártam dél-nyugaton, tanulságos lenne tíz évvel később ismét látnom az ország legjobb gombászterepét, és hogy miként változott meg a netgombász csapat. Egy biztos, dinamikus változások zajlanak és ezek alól én sem vagyok mentesülve. 2008-ban harmincéves voltam, és még csak előttem volt a csodás zöld küldetés, amibe 2010-ben kezdtem bele. Érdekes visszanézni a folyamatra és megélni a végpontját, valamint levonni a tanulságokat. Mert újabb fejezet nyílt meg, a múlt lezárul. 
Ironikus, hogy a 2008-as bankválság ócska matinéműsor a valós problémához mérten, ami az ökológiai összeomlás. Keserű nevetéssel emlékszem vissza az akkori hisztériára és elnémulok, amint a valóságra emelem a tekintetemet. Hogyan szemléltessem neked, hogy mekkora bajban vagyunk? A nyitóképen látható GFS modellfutás "csak" azt jelzi, hogy ismét várható egy 40 Celsius fok körüli napi maximumokkal teletűzdelt terhelő hőhullám. De hogy ezeknek az egyre forróbb és szárazabb nyaraknak milyen hatása van a tájra, kevesek merik észrevenni. Az évszázadok óta zajló és zömmel helytelen tájhasználat és a klímaváltozás együtt a Körös-Maros közét mostanra elkerülhetetlenül a "wasteland" állapot felé taszította el. Micsoda a wasteland? Azt hiszed a magyar jelentése a puszta, nem, ez inkább pusztulat, vagyis olyan táj, ami jelentős elszegényedést szenvedett el és elárasztják a gyors reagálású invazív fajok, akár növények, akár állatok. Tévedsz, ha azt hiszed az ember által elhagyatott kultúrtájainkra az érintetlen ősvadon tér vissza. Honnan is? Szerinted mennyi természetes élőhely maradt az évezredek óta lakott Európában és a Kárpát-medencében?!? Nem, fogalmad sincs róla, hogy amit természetnek hiszel, az bizony kultúrtáj, ami a mi elcseszett gyakorlataink és a szárazodás miatt úgy átalakul, hogy fel se mered fogni. Ezért kezdtem el dolgozni egy új mutatószámon, ami megmutatja a tájaink valós "értékét", hogy mennyire pusztultak le. Ez lesz a wasteland index, röviden WI.
Mert csak a valós helyzet ismeretében tudunk helyesen cselekedni. Minden más pótcselekvés és sehová se vezet. 

Szolasztalgia

Békés Megyei Népújság 1975

1998 őszén az egykori Felvégi-legelőn, ami évtizedek óta a repülőtérhez tartozik, életemben először szedtem lilatönkű pereszkét. Most ránéztem a területre légi fotók segítségével és az egyik 1961-es nyári felvételen láthatók a gombakörök!
A 20. század ötvenes éveiben a második világháborút követő nehéz időszakban sokan gombásztak, aminek több következménye volt, most a kellemesre gondolok, hogy a gombagyűjtés is ismertebb szabadidős tevékenység lett Magyarországon. Sokkal több gomba és gombaárus volt a piacokon az időszakosan előforduló aszályos nyarak ellenére. Ha megjöttek az esők, elindultak az emberek. Én még láttam házaló gombaárust, de fontos volt tudni róluk, hogy nem mindegyikük ismerte jól a gombákat és orosz rulett volt tőlük gombát vásárolni. Az egyik figyelmeztetés volt, hogy házalótól sose vegyünk gombát! "Régi szép idők" tele gombával, kockázattal és élménnyel. Az 1989-ben bemutatott ...és még egymillió lépés ötödik epizódjában, Kacskaringó Vasban, Zalában, Csödén megállva még gombászni is elmegy a stáb a vendéglátójukkal, Annus nénivel. A népi gombaismeret mini tárháza az a néhány perc. És utána még Annus néni a gyógynövényekről is beszél.
A század vége felé viszont már 1990-ben arról írt a helyi újság, hogy pusztulnak az erdők és egyre kevesebb a gombát és gyógynövényt gyűjtő idős asszony, aki átadhatná tudását a fiataloknak.
2000 után felpörögtek a változások. A korábbi gombászgeneráció eltávozott. A sokak által ismert csabai gombaszakértő hölgy 2001 december 27-én hunyt el. Halálhírét megtaláltam a helyi újság archívumában keresve.
A gombák termőtest produktivitása csökkenni kezdett. Ezek következtében a piacok gombaárusító helyei egyre néptelenebbek lettek. Mire 2015 késő őszén szakellenőr lettem az egyik helyi piacon, az aranykornak vége volt, és én leginkább szabadidős gombászok gyűjtéseit néztem át és ritkán jött egy-egy árus.
2021 nyarán a Béli-hegység egyik pompás erdejében a kiszáradt csermelyt fotózva döbbentem rá a baj mértékére. 2024 volt az utolsó év az életemben, amikor még egyszer azt éreztem, hogy együtt lélegzem a tájjal, mondhatni egy utolsó mély sóhaj volt, mert 2025 "megfojtott". Ma már nem vagyok szakellenőr, csak egy ember, aki a múltat elemzi és levonja a tanulságokat az utókor számára. 
Mi változott meg? Fontosabb és erősebb kérdések, hogy mit számoltunk fel és ezzel mit vesztettünk el? Hogyan alakítottuk át a tájat, hogy csak néhány terményt termeljünk rajta erősen gépesítve, kemikalizálva és minél nagyobb volumenben figyelmen kívül hagyva a fenntarthatóságot és a közösség, természet valós érdekeit. Nagyon érdemes elolvasni Marc Dufumier A termőföldtől a tányérig című könyvét, aminek ajánlóját korábban megírtam. A francia agronómus kendőzetlenül bemutatja, hogyan alakította át a nagyüzemi mezőgazdaság és az élelmiszeripar nyomása a vidéket. A monokultúrák, a vegyi anyagok túlzott használata és a gépiesítés nemcsak a biológiai sokféleséget és a talaj termékenységét rombolja, hanem a hagyományos vidéki életmódot és közösségeket is.
Nagyon aggasztó a függőségünk mértéke az ipari civilizáció gyártói és szolgáltatói kapacitásától, hogy gyakorlatilag ezek nélkül életképtelenek vagyunk!!! Most őszintén szólva mi a tököt tud kezdeni egy panelház tizedik emeletére szorult polgár a szolgáltatások nélkül, hogy többé nem jön fel a tizedikre a víz, nincs áram és gáz. Mit csinál?!? Természetesen elhagyja az ingatlant. És hová megy a többi százezerrel vagy millióval, akik városokban élnek. Na, erre adjál választ, anélkül, hogy pánikba esnél! Előre mondom, hogy a víz kulcsfontosságú, ugyanis három nap alatt szomjanhalunk és ez egy rettenetes halálnem. Nagyon alábecsüljük a víz fontosságát. Alapvetően sérült az életösztönünk. Elképedve állok a modern ember fogyatékosságait látva. Amik közül több engem is sújt, de én tudatosan túlélő módban tartom magamat. Mert nekem még volt alkalmam kapcsolódni a valódi élethez. Tíz éven át kertet műveltem saját erőből kerti szerszámokkal. Én magam törtem fel a földet, vagyis tisztítottam meg a taracktól. Sokaknak fogalma sincs róla, hogy mi a valóság és mi van kialakulóban. 2020-2021 válság kezelését kellett volna felfejleszteni és már akkor megkésve, de talán több eséllyel menteni, ami menthető. 
Olyan könnyen dobálózunk azzal, hogy mind meghalunk. Nos, senkinek se fognak tetszeni a tömegsírok, amik törvényszerűen meg fognak nyílni, amint összeomlik a civilizációnk és ez baromi gyorsan meg tud történni. 
A végére kicsit doomster lettem, de ez csak egy bosszantó seggfejség, amit félreseperhetsz, de a valóságot NEM. Viszlát! 

2017-ben írtam: Az Alföld dinoszaurusza, a kocsányos tölgy

A pósteleki öreg tölgy, amit Tatának becézek, fajának Quercus robur egyik utolsó idős egyede megyénkben. Mellbevágóan kevés hat méternél nagyobb törzskörméretű tölgyünk maradt, de öt méteresből sincs túl sok. Azonban még így is a Dendrománia falistáján a kocsányos tölgyből van a legtöbb nagy fa Békésben.
Július 2-án jártam kint az öregnél. Akkor készítettem a rövid videót, hogy valahogyan érzékeltessem a méreteit. Szerencséjére félreeső helyen áll, nincs semmi indok a kivágására. Sajnos kortársait Pósteleken mind kidöntötték. Egyetlen egy 200 évnél idősebb tölgyként élő tanúja a folyószabályozásnak. Körülötte másként telik az idő, flowba kerül az ember. Jó érzés a közelében lenni.
Idén makkokat nevel. Ősszel feltétlenül begyűjtöm reménybeli utódait, amik csemetekertben lesznek elvetve.
Aggódok a kocsányos tölgyért. A folyószabályozás, az Erdélyi-szigethegységben zajló elképesztő mértékű fakitermelés, a helyi erdőterület csekély mérete, a klímaváltozás együttesen a kiszáradást fokozza. Pedig a kocsányos tölgy másik neve mocsár tölgy! Igényli a plusz vizet. Egyszerűen szomjan hal. Ennek jele a korona fokozatos leépülése, az ágak letörése, az erős odvasodás, aminek oka az általános gyengeség, amit kihasználnak a nekrotróf életmódú gombák, végül a tölgy elpusztul. Elképesztő látni, hogy jóval fiatalabb tölgyek is betegesek. Ha nem sikerül a folyószabályozással felérő programot kidolgozni és végrehajtani a megye vízellátásának biztosítására, akkor a kocsányos tölgy belátható időn belül ki fog pusztulni Békés megyéből. És ennek oka, az ember.

Jéger körüli hisztéria és a valóság

A Jéger talajgenerátorok kapcsán kialakuló hisztéria a társadalomtudós részemnek csemege, de józan eszemnek kényelmetlen csúfság. Elmondom, hogy miért.
A konteó szerint több tonna ezüst-jodiddal mérgezik a tájat és "űzik el" a felhőket. Bár tény, hogy tiszta formájában az ezüst-jodid valóban méreg, de fontos figyelembe venni a tényleges kijuttatási mennyiségét és azt is, hogy ez milyen módon történik meg! A talajgenerátorban eleve oldatban van jelen, és ezt elégetve alig pár gramm ezüst-jodidot juttatnak a heves zivatarfelhőbe, amiből sanszos, hogy nagy szemű jég hullhat. Én már láttam dióméretű jégszemeket, amiből felém csak pár szem hullott le, míg Doboz veteményeseit teljesen szétverte. Ez a káresemény másnap benne volt a helyi hírekben. Az ilyen minden növényi kultúrát szétverő jégverés ellen vannak üzembe állítva a talajgenerátorok. Ha időben elcsípik a zivatarfelhőt, akkor az ezüst-jodid megakadályozza a dióméretű jégszemek kialakulását és a lehulló sokkal kisebb jégszemek nem okoznak kárt. Hidd el nekem, elkeserítő, amikor mondjuk paprikatermesztőként az egész éves munkádat tönkreteszi egy heves jégeső. De hozhatnék számos termelői példát. Tehát a Jégernek van hasznos funkciója és a károkozása leginkább légből kapott mese. Nézzük az időjárást.
2018-ban üzemelték be a Jégert, de 2020 és 2023 éves csapadékösszege 600 mm felett alakult még Békés megyében is. 2021, 2022, 2024, 2025 viszont nagyon száraz évek voltak.
2021-ben ott álltam a Béli-hegység egyik pompás gyertyános-tölgyesében egy kiszáradt csermelyben, amit le is fotóztam. Tehát a hegyvidéken is a Jéger vitte el az esőt... Vagy inkább globális jelenség alakítja át a világunkat.
De nézzük 1990-től az éves csapadékösszegeket, mert a múlt adatait felidézve még inkább láthatóvá válik a valós probléma, ami a klímaváltozás, a helytelen tájhasználatunk és az ipari civilizációnk entrópia halogatása és felhalmozása. Lásd korábbi írásomat.

A HungaroMet (korábbi OMSZ) és a KSH hivatalos éghajlati adatsorai alapján az 1990 és 2015 közötti időszakban alacsony, 500 mm körül (vagy az alatt) alakult csapadékösszegű évek:

1992: Az évtized legszárazabb éve volt, az országos átlag 500 mm alatt maradt.
1993: Közvetlenül az előző aszályos év után érkezett, az országos átlag szintén 500 mm körül mozgott.
2000: Rendkívül súlyos, történelmi aszályos év. Szeged környékén ekkor mérték a valaha volt legkisebb hazai éves csapadékösszeget (mindössze 203 mm-t). A Dél-Alföld jelentős részén 300-400 mm között zárt az év.
2003: Egy újabb hírhedt aszályos év, amikor a rendkívüli nyári hőhullámok mellett a csapadék országos átlaga szintén 500 mm közelében alakult. És ezen a nyáron haltak meg kb 30 ezren Nyugat-Európában az első komoly hőhullámban.
2011: Az országos éves átlag mindössze 453,6 mm volt.
2012: Folytatódott a kiterjedt aszály, az éves országos átlag 538,9 mm lett, de a kritikus mezőgazdasági régiókban (főként az Alföldön) messze 500 mm alatt maradt a lehullott mennyiség.

Akik azokat a kis talajgenerátorokat okolják a szárazságért és hőségért, szimplán képtelenek átlátni a földi rendszerek működését, és ténylegesen látni az ipari civilizációnk beavatkozását ezekbe.
Az egyszerűsítés, egyetlen apróság kiemelése, egy gondolkozási torzítás és előszobája a tébolynak és az indokolatlan erőszaknak. Ezek pedig picit sem segítenek a kríziseken.

Marc Dufumier: A termőföldtől a tányérig – Könyvajánló

Marc Dufumier „A termőföldtől a tányérig: 50 alapvető kérdés a mezőgazdaságról és a táplálkozásról” című könyve nem csupán egy szakmunka; sokkal inkább egy gondolatébresztő utazás a modern mezőgazdaság és élelmiszerellátás labirintusába. A kérdés-válasz formában íródott kötet provokatív és leleplező módon tárja fel azokat a komplex problémákat, amelyek ma meghatározzák, mi kerül a tányérunkra, és milyen áron. Dufumier könyve nélkülözhetetlen olvasmány mindazoknak, akik meg akarják érteni a „bio” címkék és a reklámok mögötti valóságot, és szembesülni kívánnak az ipari civilizációnk fenntarthatatlanságának gyökereivel.

A Globalizáció árnyoldala: Illúziók és kiszolgáltatottság

A kötet egyik leginkább elgondolkodtató fejezete, a 23. kérdés, amely a nagy agrár- és élelmiszeripari vállalatok, valamint az áruházláncok működésébe enged bepillantást. Dufumier itt festi le a francia cukorrépa-termelők és a Tereos cég esetét. A gazdák, akik bioetanol előállítására termelnek, egy szövetkezeten keresztül kapcsolódnak a Tereoshoz. Azonban kiderül, hogy ez a szövetkezet része a gigantikus, brazíliai cukornádtermesztő Tereos Internationalnak, amely hatalmas léptékű, olcsóbb produkcióval dominálja a piacot. A francia termelők befektetett pénze és munkája eltörpül a globális vállalat érdekei mellett, rávilágítva egy aránytalan versenyre, melyben a helyi gazdák esélytelennek tűnnek. Ez a példa élesen mutatja be, hogyan sodorhatják bajba a globális stratégiák a helyi termelőket, és hogyan válhatnak a kisgazdaságok a nagyszabású üzleti játszmák áldozataivá.

A „Zöld” ígéretek valósága: Bioüzemanyagok és vízhiány

A könyv nem kíméli azokat a „zöld” megoldásokat sem, amelyek valójában nem fenntarthatóak. A 36. kérdés élesen bírálja a bioüzemanyagok, különösen a bioetanol környezetkímélő jellegét. Dufumier meggyőzően érvel amellett, hogy az emberi fogyasztásra alkalmas növényekből előállított bioetanol előnyei kérdésesek. A termesztés, szállítás és feldolgozás során felhasznált fosszilis energia miatt az energiamérleg sokszor „nullszaldós”, vagy akár negatív. Ez a felismerés megingatja a bioetanolba vetett hitet mint valóban környezetbarát alternatívába, és rávilágít a mögötte húzódó marketing „parasztvakításra”.

A környezeti dilemmák sorában a 41. kérdés a vízhiány egyre súlyosbodó problémájára hívja fel a figyelmet. Dufumier hangsúlyozza, hogy a tiszta ivóvíz iránti növekvő igény és a klímaváltozás miatt fel kell készülnünk a vízhiányra, amely a mezőgazdaságot is alapjaiban fogja érinteni.

A Vidék Kálváriája: Elveszett idill és városi terjeszkedés

A 44. kérdés, „Honnan a vidék rossz közérzete?”, szívszorító képet fest a vidéki területek fokozatos elsorvadásáról. Dufumier kendőzetlenül bemutatja, hogyan alakította át a nagyüzemi mezőgazdaság és az élelmiszeripar nyomása a vidéket. A monokultúrák, a vegyi anyagok túlzott használata és a gépiesítés nemcsak a biológiai sokféleséget és a talaj termékenységét rombolja, hanem a hagyományos vidéki életmódot és közösségeket is. Kevesebb munkahely, alacsony felvásárlási árak és a gazdák kiszolgáltatottsága mind hozzájárul a vidéki elnéptelenedéshez.

Ez a jelenség elválaszthatatlanul kapcsolódik a 18. kérdéshez, „A városok felemésztik a vidéket?”. A szerző rávilágít arra, hogy a városok folyamatosan terjeszkednek, bekebelezve a termőföldeket lakóparkokká és ipari övezetekké. Ezáltal a vidéki települések gyakran „hálószobavárosokká” válnak, ahol az emberek csak aludni járnak haza, de minden más szükségletük a városhoz köti őket, megölve a helyi gazdaságot és közösségi életet.

A remény csírái: A természet bölcsességének ereje

Bár a könyv számos aggasztó problémát tár fel, Dufumier nem hagyja az olvasót remény nélkül. Bemutat olyan innovatív és fenntartható gyakorlatokat is, amelyek a természet bölcsességére építenek:

A 22. kérdésben, „Hasznosak-e a gombák a gazdálkodóknak?”, kiemeli a mikorrhiza képző gombák szerepét, amelyek szimbiotikus kapcsolatban segítik a növényeket a tápanyagfelvételben. Ez a példa aláhúzza a talajélet és a természetes ökoszisztémák fontosságát.

A 42. kérdés, „A fák lehetnek a gazdák aduászai?”, az agrárerdészet gyakorlatát taglalja, ahol a fás növényeket integrálják a mezőgazdasági területekbe. Ez a módszer nemcsak a talaj termékenységét és a biológiai sokféleséget javítja, hanem védi a talajt az eróziótól, és hozzájárul a klímaváltozás elleni küzdelemhez is.

Konklúzió: Egy kritikus szemlélet a jövőért

Marc Dufumier könyve egy alapvető olvasmány mindazoknak, akik kritikusan gondolkodnak a mai világról. Megkérdőjelezi az ipari civilizáció azon téves feltételezéseit, amelyek az élelmiszertermelést és a fogyasztást zsákutcába vezették. Segít felismerni a „vonat szakadékba fut” érzés mögötti valóságot, és rávilágít azokra a rendszerszintű problémákra, amelyek az emberiséget egy kényszerpályára sodorták.

Ugyanakkor a könyv rámutat arra is, hogy léteznek fenntarthatóbb utak, melyek a természettel való harmónián és az ökológiai elveken alapulnak. Dufumier műve nemcsak diagnózist állít fel, hanem gondolkodásra és cselekvésre ösztönöz, hogy közösen alakítsuk a jövőt, mielőtt a természeti és társadalmi rendszerek végleg összeomlanak. Ez a könyv egy felhívás a felelősségvállalásra és egy értékes útmutató egy fenntarthatóbb jövő felé.